Táncpedagógia
A fesztiválvégi hangulat tagadhatatlanul érződik a levegőben, miközben a tornaterem előtt gyülekezünk a PR-Evolution vasárnap esti előadására. Kortárs táncelőadásból idén hármat láthattunk; s talán nem tévedek sokat, amikor azt állítom, hogy kevés olyan művészeti ág akad, ami annyira távol áll e tájék lakóitól, mint a kortárs tánc. Hiszen maga a műfaj hazai viszonylatban is csak egy viszonylag szűk réteget érdekel.
Nem mindegy tehát, milyen előadást vagy alkotókat hoz le vidékre a fesztivál, hiszen amellett, hogy illeszkednie kell a programsorozat arculatába (egy Experidance-t például nehezen tudnék itt elképzelni, az megint más kérdés, hogy nem tekintem őket kortárs táncegyüttesnek), de fellépnek bizonyos „pedagógiai szempontok” is. A nézők többségét – a fiatal korosztályból kikerülő – fesztiválozók teszik ki, nem lehet figyelmen kívül hagyni a helyi lakosok és környékbeliek részvételét sem, akik meg nyilván nem látnak minden héten kortárs táncelőadást. Ebből a szempontból tehát mindenképp jó választásnak tartom Nemes Zsófia koreográfiáját: a Blue Man ugyanis rövid, könnyen fogyasztható előadás, populáris zenével és képzett, szép mozgású táncosokkal.
Láthatóan akadnak is páran a közönség soraiban, akik most először találkoznak a műfajjal (vagy esetleg látták az előtte lévő Gergye-koreográfiát) – egy idős néni kettővel előttem például sűrűn forgolódik és zavartan néz körbe, amikor két férfitest egyetlen kapucnis pulóverbe bújik, és a konkrét testi kontaktusok megszületnek. Az előadásban persze semmi nem utal homoerotikus szerelemre.
Ami viszont jól megfigyelhető az avatottabb szemek számára, azok a Frenák-koreográfiákra történő utalások. A kékes fény, az arcot eltakaró maszkok, a táncosabb jeleneteket követő kizökkentő, könnyedebb, pop-zenés jelenetek sorban eszembe juttatják a – Mennono, Instinct, Frisson, InTime – Frenák-opuszokat. Mióta Gergye Krisztián szólót komponált Virág Melinda hátára a Testben, azóta rohamosan megnőtt a táncosok hátára készített koreográfiák száma – itt is akad egy. Mindezek ellenére a Blue Man az utóbbi évek egyik legjobb Nemes-koreográfiája: artisztikus előadás, mely elsősorban a mozgás szépségével hat, de nem csordul túl líraiságában.
Barta Edit
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése