Vanitatum vanitas
„Ettől kezdve csonka családban gondolkozott. Ez a magyaroknak különben is nagyon megy – leképezi az országot. Liberális, de nemzeti irányból is értelmezhető.”
Korunk egyszerűen nem szerelem-kompatibilis. C'est la vie, ideje megbarátkozni a gondolattal. Vegyük például a hidakat: vannak. Amikor még nem voltak, akkor a befagyott Dunán kellett Pest és Buda, feleség és szerető közt ingázni, ami ugye mégiscsak valami. Lopott pásztoróra, nem tízperces instant kielégülés. Igaz, ha akkoriban a szerelem nagyon fűtött valakit, könnyen jégzajlásba keveredhetett, otthagyva családját – fogát. Ma a legnagyobb kockázat a budai Pesthidegkúton kelt baleseti jegyzőkönyv vagy a kilyukadt-kilyukasztott óvszer. Félelmeik, gyengeségük, szeretetéhségük, kielégületlenségük, elhagyottságuk, fojtogató életkörülményeik kötik össze Háy János hétköznapi hőseit, megcsalókat és megcsaltakat, férjeket, feleségeket, szeretőket és nemszeretőket, kiéhezetteket és kiégetteket, megismerkedőket és elidegenülőket – love is all around. Pörög is a témán ifjú és öreg, gyermek, anya, apa, elvált, elválni készülő, egyedülálló, sehogyan sem álló – Budapest. Pörgése felemel és nevetve visszaejt, hol rólad szól, hol barátról, barátnőről, rokonról, ismerősről. Humora nyitottá tesz, belopva a mit sem torzító tükör tragikomikumát, a feszülő igyekezet hiábavalóságának tanulságát: ezek sem rosszabbak másoknál, csak nem elég jók.
A feleség például sosem kérdezett. Nem tartozott azok közé, akik hisztérikusan kutakodnak a hátramaradt nyomok után, hogy megtudják, miért a szokatlan életmód, miért az elfogyott sörhas, a vegetarianizmus, a bio. Hogy miért zárkózott, és miért váltott kókuszos tusfürdőre. Beszélnem kell veled, el kell mondanom valamit – mondta egy nap a férfi. Nem kell – vágta rá –, eddig sem kellett, most sem kell. – Nem húzhatom tovább, és a gyerekeknek is meg kell tudniuk. – Nem kell, nekem jó ez így, én hagylak, nem kérdezek, nem nyaggatlak. – Rák. Még két hónap. Mindent megpróbáltam, de semmi.
Semmi szerelem, semmi újrakezdés, semmi elbukás – csak a rák.
Rátóti Zoltán a nagy mesélők magabiztosságával készíti elő a történet fordulópontját. A fel-felharsanó nevetés ellenére Háy Budapest-skicceiből egy sosem szűnő, sehová sem vezető szerelmi macerában vergődő város sivár rajza bontakozik ki. Míg a halál árnyékában mindez a hiábavalóság, amit életnek nevezünk, értelmet nem nyer.
Ady Mária
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése