Idén hatvanéves az Operaház téli időszakának vitathatatlanul legkeresettebb és legsikeresebb előadása, A diótörő. A darab a jubileum alkalmából új díszletekben várja a közönséget.
Ivan Vszelovszkij, a Cári Színházak főigazgatója nyújtotta át ifj. Dumas: A diótörő és egérkirály című történetét Marius Petipának, a pétervári Marinszkij Színház vezető balettmesterének. A mester a Csipkerózsika hatalmas sikere után ismét Csajkovszkijt választotta zeneszerző munkatársának. A koreográfus részletező aprólékossággal írta meg a két felvonásra tervezett mesebalettjének szövegkönyvét, amely alaposan eltér az eredeti mesétől – jószerével csak a német patríciusmilliő és a diótörő-egérkirály párviadal maradt meg Hoffmann történetéből. Az álom-varázslat látomásai beleolvadtak egy drazsébolt-cukrászműhely árukészletébe. Marius Petipát betegsége megakadályozta a balett színpadra állításában, így első asszisztense, Lev Ivanov vitte színre a kétfelvonásos balettet.
A mesebalett eredeti szövegkönyvével készült verziókat a balettszínházak jobbára karácsony-környéki estéken játsszák a világban; talán a Petipa-féle librettó is ezt intonálja.
A budapesti Operaház közönsége 1927-ben, Brada Ede koreográfiájával és ugyancsak Petipa-i koncepcióval láthatta először A diótörőt. Szemere Árpád (az Operaház főrendezője) 1929-es átigazítása ellenére a háború befejeztéig azonban mindössze húsz alkalommal adták elő a balettet, amelynek 1950. február 16-án kezdődött új, s azóta töretlen sikerszériája. Hatvan évvel ezelőtt Vaszilij Vajnonen szövegkönyvével, s a koreográfus felesége, Klavgyija Annasevszkaja betanításában mutatták be a darabot.
Vajnonen a saját olvasatában Gorszkijhoz, Hoffmannhoz, de legelsősorban Csajkovszkij muzsikájához igazodik; három felvonásban, tíz képre tagolta a balettet. Librettójában Silberhauserék Stahlbaumokként jelenítik meg a patríciuscsaládot; Klárából Marika, illetve Mária hercegnő lett, a gyermekek száma is egy fővel gyarapodott: Marika, Lujzi és Feri alkotják a gyermektriászt. Darabját 1934-ben Galina Ulanovával a főszerepben, a leningrádi Kirov Színház balett-társulata mutatta be – e változat jutott el hozzánk a Magyar Állami Operaházba. 1950-ben Csinády Dóra, Fülöp Viktor és Harangozó Gyula táncolták a főszerepeket.
A koreográfia azóta hatalmas sikerrel szerepel az Operaház repertoárján, amelyhez jelentősen hozzájárultak Oláh Gusztáv költői szépségű jelmez- és díszlettervei.
Az idei Diótörő-sorozat, a darab hatvanéves operaházi évfordulója alkalmából Oláh Gusztáv felújított díszleteiben várja a közönséget.
Oláh díszletei a hagyományos, festett vásznak, amelyek ábrázolhatnak tájat, vagy akár szobabelsőt is. Az Operaház festőműtermében ezeket a hatalmas méretű vásznakat festik újra a műteremben dolgozó festőművészek és munkatársaik. A nézőtérrel párhuzamos óriási hátterek fentről lógnak alá – mégis kis helyen, könnyen tárolják azokat, hiszen feltekerhetők. Az előadás után lassan leereszkedik a rúd, amely tartja, és a díszletépítők lassan, mint egy hatalmas szőnyeget, feltekerik. „Színpadunk mérete határozza meg díszletelemeink méretét – mondja Juhász Zoltán vezető szcenikus, aki gondozza és felügyeli A diótörő díszleteinek felújítási munkálatait. – A háttér általában 17-18 méter széles és 12-14 méter magas – ezek a paraméterek vonatkoznak a mesebalett díszleteire is. Huszonnégy és fél méter a színpadunk teljes magassága, ami nem sokkal kevesebb, mint egy tízemeletes házé – ebben a hatalmas térben kell úgy gazdálkodnunk, hogy egy hatalmas háttér kiemeléséhez is bőven maradjon hely a fenti tartományban.” Az oldalfalak léckeretre kifeszített vásznak, amelyeket ugyancsak újrafestenek a téli előadássorozatra. A diótörő esetében azért előnyös és fontos a könnyű díszlet, mert a felvonások alatt és között sok a gyors változás – ami azonnali cselekvést igényel, hiszen a színpadképnek pillanatok alatt kell megváltoznia. „Míg a színen mese van, a háttérben nincs mese, a díszítők jól begyakorolt mozdulatokkal változtatják a hátteret, hiszen a zene nem áll meg.”
Az elmúlt hatvan évben A diótörő díszlete folyamatos karbantartás alatt állt, bár, hírlik, a hetvenes években átesett egy nagyobb felújításon, amelynek azonban nincs hivatalos dokumentációja. „Mindaz, hogy 2010-ben a darab látványvilága teljes egészében rekonstruálható, azoknak az embereknek köszönhető, akik az elmúlt hatvan évben odafigyeléssel és lelkiismerettel ápolták és tárolták ezt a veterán díszletet. Az elemeket most hetvenöt százalékban újragyártjuk. A fennmaradó részeket rossz állapotuk miatt az elmúlt években már újra megalkották, vagy jó minőségben feljavították.”
A hatvanéves Diótörő díszleteinek újragyártása az értékőrzést szolgálja. A munkát némileg nehezíti, hogy a díszlethez nem tartoznak tervrajzok; mindössze fotók, és Oláh Gusztáv eredeti, ám csupán A4-es méretű látványtervei állnak rendelkezésre, az Operaház festőművészei ezek alapján tervezték meg az arányokat. „A minőségi alapanyagok felhasználásával és díszletfestő művészeink szakértelmével azt a célt szolgáljuk, hogy ez a díszlet a jövőben legalább annyi ideig szolgáljon, mint amennyit az eredeti kibírt.” – mondja Juhász Zoltán.
S hogy mit kap most a közönség? Ugyanazt a Diótörőt, élénkebb színekben – azaz originális előadást, eredeti díszletben.
Előadások: december 9., 10., 12., 15., 16., 18., 19., 23., 25., 26., 29., 30.
A diótörő produkciókra ősztől folyamatos előrendeléseket vesz fel az Operaház szervezési osztálya, így elképzelhető, hogy már a november 2-án kezdődő jegyárusítás hetében betelik az összes előadás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése