Álomidő-premier a Müpában

Érték a popularitásban, hagyomány a modernitásban
Álomidő-premier a Müpában

Közös sajtóreggelit tartottak az alkotók, valamint a Művészetek Palotája és a Hagyományok Háza képviselői a Magyar Állami Népi Együttes új produkciója, az Álomidő kapcsán, melynek premierje 2010. október 6-án lesz a Fesztivál Színházban.
Csonka András, a Müpa vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a két intézménynek nem ez az első közös munkája, hiszen ilyen volt a határainkon túl is komoly sikereket megélt Labirintus is. Méltatta a Magyar Állami Népi Együttes által színpadra vitt produkciókat, amelyek innovatív módon őrzik a hagyományokat. Jó példa erre az Álomidő előzményeként aposztrofált Naplegenda is. Külön kiemelte, hogy a bemutatóval kapcsolatos szerződéses konstrukció is egyfajta újdonság a Müpa számára.

Álomidő - Fotó: Dusa Gábor

Arra a kérdésre, hogy miért a Fesztivál Színházban és miért nem a Hagyományok Házában mutatja be új darabját a MÁNE, Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója azt válaszolta: „azért, mert lehetetlen”. Corvin téri otthonuk színházterme nem rendelkezik azokkal a technikai feltételekkel, amelyek szükségesek egy ilyen típusú produkció megvalósításához. A fő indok azonban maga a lehetőség volt, hogy a premier helyszíne a Művészetek Palotája lehet. Mihályi Gábor, az Álomidő koreográfus-rendezője rámutatott arra, hogy a hamarosan látható előadás előkészületei 12 évvel ezelőttre nyúlnak vissza: akkor realizálták ugyanis, hogy a hazai néptánc-feldolgozások egysíkúak, a hagyományőrzés akkori módja a közönségtől való eltávolodáshoz vezethet. Nikola Parov közreműködésével más tájegységek kultúráit is ”honosították” és ez meghozta gyümölcsét. A „szakmai falak áttörésével” elérkezett a siker, a Naplegenda nyomán
több hasonló alkotás is született. Nikola Parov, a produkció zeneszerzője ezt azzal egészítette ki, hogy egy színpadi mű létrehozása során az alkotóknak elengedhetetlenül tekintettel kell lenniük a közönségre. Az Álomidő lassan született, hiszen folyamatos egyeztetések követték egymást: a „közösbe” helyezett tánclépéseket és dallamokat apránként csiszolták egybe, míg aztán az egész egy lehengerlő produkcióvá állt össze, benne Herczku Ágnes egyedi hangzású énekszólóival, eleget téve a közönség elvárásainak. A Mihályi Gábor mellett dolgozó társkoreográfusok, Orza Calin, Gera Anita, Juhász Zsolt, Katona Gábor és Kökény Richárd egyéniségükkel és szemléletükkel termékenyen hatottak a produkcióra. Mindezekkel együtt a jelmez és a látvány is nélkülözhetetlen része a sikernek – előbbi Szűcs Edit, utóbbi Kovács Gerzson Péter munkáját dicséri.
A hasonló koprodukciókban létrejött alkotások sikerét elemezve Nikola Parov a magyar néptánc individualizmusát és unikális összetettségét, a közérthetőség mellett meglévő érzelmi mélységet, a színpadon mozduló táncosok tömegével arányos zenét és a humort nevezte meg. Csupa olyan „kelléket”, amelyben az Álomidő sem szűkölködik.