3 A fotográfia, mint esztétikai üzenet
3.6 A tömegkultúra esztétikája
A fotók tömege valóságos társadalmi intézménnyé, vizuális nyelvvé, kultúrává nőtte ki magát. Eme hétköznapisága és kultúrába való beivódottsága révén nagyobb figyelmet kell szentelnünk megértésükre. A fotót nem csak nézni kell, hanem látni is. Pontosabban fogalmazva: olvasni. A köztudat a fotót a valóság hűséges másának tartja, a legalaposabb ábrázolásnak, azonban ez csak részigazság.
A fotó szerepe a hétköznapokban sokféle lehet: legelterjedtebb használati módja szerint terméket lehet vele árulni, bemutatni. Ugyanakkor ki lehet belőle olvasni társadalmi, politikai információkat, életmódmintát, erkölcsi példát. Virtualizáló hatása, magas fokú elterjedtsége, és információhordozása révén többek között esztétikai értékeket is kellene kölcsönöznie. Jelenünk képét a fotó terjeszti és őrzi az utókor számára. Ennek jelentőségére még nem ébredt rá kellőképpen az európai ember, aki alapfokon spontánul olvassa a fotót, de nem mindig jól. Elsősorban informálódásra használja, holott mélyebb igazságokra is képes rávilágítani ez a minket körülvevő vizualitás.
Néprajzkutatók bebizonyították, hogy akik életükben először látnak fotót, azok nem értik. Hozzá kell szoktatni a szemüket ahhoz, hogy a két dimenzióban levő tónusok a valóságos plasztikai térérzetet jelenítik meg – mind a színes, mind pedig a fekete-fehér képek esetén. A modern ember már hozzászokott ehhez a jelrendszerhez, de az optikai edződésen kívül más befogadási szisztémákat is fejleszteni kellene.
Ahhoz, hogy ezt a jelenséget megfelelően kezeljük, hogy igazán kultúrává válhasson a fotó, tudatosabb feldolgozására van szükség. Nyelvtanát, stilisztikáját mélyebben kellene tanulmányozni, tanítani. Az alapfokú oktatásba való bevonás vagy fejlesztés esetén az egyszerű analóg fényképezőgépek iskolai használata, bevezetése, valamint a véleményformálásra való készség kialakítása az elsődleges feladat. Magasabb szinten pedig a fotókritika oktatásának fejlesztése szorulna bővítésre. Egyetemi szinten a fotográfia egyedül iparművészeti ágazatként, vagy dokumentációs eszközként szerepel a magyar felsőoktatásban, holott szükség volna képzőművészeti és elméleti oktatására is.
A fotográfia tömeges használati cikké, szórakoztatóiparrá válása mellett továbbra is esztétikai értékek, értelmezések, elemzések tárgya, megjelenítési felülete lehetne. Tudatosabb oktatási program segítségével tudatosabbá válna a vizuális környezetet feldolgozó közösség is.
A közterületeken fellépő, virtualizáló hatású felületek tudatosabb kezelésére, magabiztos lereagálására kikerült bizonyíték egy 2007-es párizsi önkormányzati rendelet. Előírja, hogy városszerte, de elsősorban a bevezető autóutak mentén látható több mint ezer, 12 négyzetméternyi felületű 4x3 méteres óriásplakátnak 2008 január 1-től el kell tűnnie Párizsból. Ennek a programnak a célja a közterületre a képfelületek eltüntetésével visszahozni az esztétikát.
A képfelületek eltüntetése nélkül – mert ez a rendelet a párizsi önkormányzatnak is négyévnyi, hosszú társadalmi vitájába került – esztétikát, tudatosságot teremteni vizuális kultúránk mindennapjaiba csakis a korán, alapfokon kezdődő oktatási-nevelési stratégiák segítségével lehetséges. Olyan új generáció nevelésével, aki értő módon és úgy olvassa a körülötte lévő képeket, hogy hatásuk tudatában van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése