2011. január 17., hétfő

CSEH TAMÁS-emlékest A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN

CSEH TAMÁS-emlékest
A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN

2011. január 22. 18 órától
Bárka Színház (1082 Budapest, Üllői út 82.) 
Fotó: Tatai Tibor
1943. január 22-én született. Most lenne 68 éves. 1971 januárjában született az első  dal, az Ócska cipő. Negyven éve már. Tíz  évig volt a Bárka társulatának tagja Cseh Tamás, rá emlékezünk ezen a napon.
„Nem tudom, mi lesz a dalok sorsa. A pénz és a számítógép világában lesz-e helyük? Talán. Annak idején beszéltük Gézával: ezeket a dalokat valaki meghallgatja majd 2020-ban, és tudni fogja, hogyan éltünk mi, egykori emberek.”
A születésnapra fiatalokat hívtunk, kaposvári színihallgatók éneklik a maguk módján a dalokat. Frissen, fiatalosan, erővel, szeretettel – mert Tamás is maga volt a születés, a fiatalság, a derű. Az élet.
18 óra

     „…lenni egész népemmel fa mögött, titokban…”
     Emlékoszlop avatás – Surman Edit, kerámikus munkája 
     „Csak egy szót adj…” – Stúdió
     Sárkány Sándor térinstallációja Cseh Tamás emlékére
18.30 óra
    „Szomszédom, Cseh Tamás" – Kávézó
     Jordán Katica kiállítása - megnyitó 
Egy éve már talán, hogy kislányom kérésére elkezdtem lerajzolni a legkedvesebb Cseh Tamás-dalokat képregény formájában, hogy ő is jobban megérthesse. Ebből lett ez a különösen kedves (vagy kedvesen különös) sorozat, ami a legjobb apropóból született, azaz: csak úgy. Szeretettel ajánlom minden gyereknek, aki szereti Cseh Tamás dalait, vagy aki most készül éppen megszeretni. És természetesen az ő szüleiknek is. 
19 óra
    Füst a szemében – Cseh Tamás Terem
    Kaposvári színművész hallgatók és a Bárka színészeinek közös koncertje 

Lehetne legenda, de nem az, hanem a kortársunk, pedig számunkra történelem „az ötvenes évek szűrt levegője" éppen úgy, mint a „sapkában járó nyolcvanas éveké". De szavai a mi szavaink, rubinpiros és fehér babák; Ács Mari, Vetró Irén és Bíró Imre az ismerősünk, a ravaszdi Shakespeare Williamről és Arthur Rimbaud-ról nem is beszélve. Antoine és Desirée, hát persze, János és Tamás, pláne. Pálinkát mérnek-e már, mi történt, lányok...
Csak tíz év múlva ne ez a dal legyen. Előre, sohase hátra.


Közreműködnek: Béli Ádám, Boros Anna, Decsi Edit, Formán Bálint, Juhász István, Kárpáti Pál, Keresztény Tamás, Kővágó Veronika, Lovas Rozi, Lábodi Ádám, Molnár Zsolt, Páll Mónika, Porogi Ádám, Váncsa Gábor Spolarics Andrea, Seress Zoltán és a Bárka Színház színészei – zenei vezető: Rozs Tamás, korrepetitor: Újláb Gábor
Fotó: Garamvári Gábor

www.barka.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...