2011. április 5., kedd

A budapesti Vígszínház vendégszereplése Kolozsváron

A budapesti Vígszínház vendégszereplése Kolozsváron

Két előadását mutatja be április 13-án, Kolozsváron a budapesti Vígszínház társulata.

Szerdán 18.00 órától a Kolozsvári Állami Magyar Szíház új stúdiójában Szepes Mária A vörös oroszlán című monodrámáját Venczel Vera előadásában és Bodor Böbe rendezésében láthatja a kolozsvári közönség.

A Budapesten nagy sikernek örvendő előadás kivételes jelentősége Venczel Vera kolozsvári bemutatkozása, akit 2008-ban avattak örökös taggá a Halhatatlanok Társulatában, 2010-ben pedig a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze Díját vehette át. A törékeny, finom és mégis rendkívüli lelki erővel bíró színésznő olyan rendezők filmjeiben játszott, mint Máriássy Félix, Sándor Pál, Fábri Zoltán, Makk Károly, Szabó István, Bacsó Péter. De dolgozott amerikai filmekben is, és a számos alakítási díja mellett Monte-Carlóban Arany Nimfa-díjat kapott a legjobb női alakításért.

A vörös oroszlán című monodráma Szepes Mária 1946-ban megjelent regénye alapján született. A regény megjelenése után röviddel zúzdába került mint veszedelmes, felforgató irodalom. A kimentett néhány példány azután kézről kézre járt évtizedeken át; tiltott gyümölcsként élvezték azok, akik hozzájuthattak, és a mű kultuszregénnyé vált. A könyv alaptémája a halhatatlanság elnyerése, amelyet egy elixír, maga a Prima Materia tesz lehetővé. A történet 1535-ben indul, és háromszáz évvel később ér véget. Újabb és újabb életeken és halálokon át követhetjük végig egy nyughatatlan lélek reinkarnációs fejlődéstörténetét.


20.00 órától pedig a színház nagytermében Hadar Garlon Mikve című drámájának színpadi változát Michal Doĉekal  rendezésében tekinthetik meg az érdeklődők.
Hadar Galron sok humorral fűszerezett, megrendítően szép története egy női fürdőben, egy mikvében játszódik. A mikve a zsidó vallásban előírt tisztálkodásra kialakított rituális fürdő, ahol havonta egyszer az asszonyok megmerítkeznek, hogy megtisztuljanak, és újra érintkezhessenek férjükkel.
A dráma szereplői különböző életkorú nők, akiket vallási szabályok kötnek, és különféle társadalmi és családi szerepekben, egy férfiak által uralt világban küzdenek elfogadásukért, szabadságukért, jogaikért, s ha kell, lázadnak is.

A magyarországi bemutatót  Michal Doĉekal, a prágai Nemzeti Színház igazgatója rendezte, akit az Interferenciák 2010 vendégeként járt Kolozsváron.

Az előadásban a Vígszínház igazi sztárjai lének fel: Eszenyi Enikő, Pap Vera, Börcsök Enikő, Igó Éva, Hegyi Barbara, Tornyi Ildikó, Kovács Patrícia és Tóth Orsolya.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...