2010. december 30., csütörtök

Átadták a 2009/2010-es évad Művészeti és Társulati Díjait

Átadták a 2009/2010-es évad Művészeti és Társulati Díjait
2010. december 22-én Georg Büchner: Leonce és Léna című előadását követően a színház emeleti előcsarnokában került sor a Kolozsvári Állami Magyar Színház 2009/2010-es évad társulati díjainak kiosztására. Tompa Gábor igazgató köszöntötte a társulatot, illetve a miniévad alkalmából Kolozsvárra látogató vendégeket. Az igazgató a díjátadás előtt röviden összefoglalta az elmúlt évad kiváló eredményeit, hangsúlyozva, hogy az idei évadban december 22-ig összesen 82 előadást láthattak kolozsvári nézőink. Ugyanakkor értékelte a 2010. december 1-12. között lezajlott INTERFERENCIÁK 2010 Nemzetközi Színházi Fesztivált is, amelynek látogatottsága és sajtóvisszhangja azt igazolják, hogy a kemény munka és a színház iránti szeretet értéket képes teremteni.

Idén a színház Művészeti Tanácsának egyöntetű szavazása értelmében a Bánffy Miklós Vándordíjat Kató Emőke színésznő kapja a Suttogások és sikolyok című előadásban nyújtott alakításáért. A Vlad Mugur Vándordíjat – amelyet minden évben a színház külső munkatársainak kiemelkedő teljesítményéért ítélnek oda – a Suttogások és sikolyok című előadás rendezője, Andrei Şerban kapja.

A színház művészszemélyzetének szavazatai alapján odaítélt társulati díjat Farkas Loránd színész kapta az Ördögök című előadásban nyújtott alakításáért, és Bogdán Zsolt színész a Suttogások és sikolyok című előadásban nyújtott alakításáért. Debüt-díjban részesült Albu István az Ördögök című előadás rendezéséért. Technikai különdíjat kapott Nagy Yvonne ügyelő, a Suttogások és sikolyok című előadás zavartalan lebonyolításáért. Az elmúlt évad fő technikai díjában részesült a színház teljes műszaki személyzete, Európa legrangosabb színházi fesztiválján, az Avignoni Fesztiválon nyújtott teljesítményéért. A nagy népeszerűségnek örvendő felolvasószínház-sorozat megrendezéséért díjazták Salat Lehel színészt.
Az Ördögök című előadásban nyújtott alakításukért a társulat szavazatai alapján díjat kaptak: Skovrán Tünde színésznő, Kali Andrea színésznő, valamint Salat Lehel színész.

Igazgatói különdíjban részesült Dimény Áron színész, a Visszaszületés című előadásban nyújtott alakításáért, valamint Varga Csilla a Suttogások és sikolyok című előadásban nyújtott alakításáért. Különdíjban részesült Visky András, a színház művészeti aligazgatója is a Visszaszületés című dráma megírásáért.
Tompa Gábor igazgató különdíjjal köszönte meg Borsos Levente technikai aligazgatónak az elmúlt évad és az Interferenciák fesztivál problémáinak megoldásáért.


A Művészeti tanács további díjai a 2009/2010-es évadra

Kézdi Imola, Pethő Anikó, Albert Csilla – fődíjban részesültek a Suttogások és sikolyok című előadásban nyújtott alakításéért
Váta Loránd és Farkas Loránd – az Ördögök című előadásban megformált szerepért

Gratulálunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...