2010. december 13., hétfő

HAGYOMÁNY – DIVAT : Az Élő népművészet című kiállítás rendezvénye

Az Élő népművészet című kiállítás rendezvénye 
HAGYOMÁNY – DIVAT 
2009. december 17-én, 18.00  
Néprajzi Múzeum
A Hagyományok Háza az elmúlt évek során egyik fontos feladatának tartotta azt, hogy a mai kor emberének környezet- – így lakás- és öltözet- – kultúrájában a hagyományos népi kézművesség helyet kapjon. Olyan alkotások létrejöttét szorgalmazzuk, melyek eleget tesznek a kor igényeinek is.
Az Élő népművészet című kiállításon elsősorban a lakáskultúra terén láthatnak szép példákat erre, míg a divatbemutatón olyan divatos, ma is hordható, a mai divatirányzatoknak megfelelő ünnepi és hétköznapi ruhákat mutatunk be, melyek valamilyen módon magukon viselik a hagyományos formák, technikák, anyagok, motívumok valamelyikét.
A divatbemutatón közreműködnek a solymári Cédrus Táncegyüttes táncosai. 
Szerkesztő: Beszprémy Katalin, Hottó Éva, Lőrincz Beáta, Szűcs Ágnes
Koreográfus: Varga Zoltán
Zenei szerkesztő: Kedves Róbert

A program múzeumi belépőjeggyel látogatható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...