2010. december 2., csütörtök

SZABADKÁN ÉS ÚJVIDÉKEN VENDÉGSZEREPEL A TEMESVÁRI MAGYAR TÁRSULAT

VAJDASÁGI VENDÉGJÁTÉK
SZABADKÁN  ÉS ÚJVIDÉKEN VENDÉGSZEREPEL A TEMESVÁRI MAGYAR TÁRSULAT
      A Csiky Gergely Állami Magyar Színház három nagysikerű előadása lesz látható Szabadkán és Újvidéken december 3-án, 4-én és 5-én. A Szabadkai Népszínházban Spiró György: Prah című stúdióelőadása és Jimmy Roberts – Joe DiPietro: Ájlávju című nagyszínpadi zenés produkciója látható, míg az Újvidéki Színházban a Prah és az Ájlávju, továbbá Gálovits Zoltán – Vass Richárd: Fafej című előadását tekinthetik meg a nézők.

Ájlávju:Fotó-Nagy József
     A temesvári magyar társulat és az Újvidéki Színház, valamint a Szabadkai Népszínház közötti többéves együttműködés eredménye számtalan vendégszereplés és vendégrendezés. Utóbbi esetében fontos kiemelni László Sándort, az Újvidéki Színház igazgatóját, aki olyan kitűnő előadásokat rendezett a temesvári magyar társulatnál, mint Line Knutzon: Közeleg az idő, Arni Ibsen: Mennyország, A. P. Csehov: Cseresznyéskert, vagy Spiró György: Prah. Szintén itt kell megemlítenünk Puskás Zoltán rendezését, a tavalyi évad közkedvelt Ájlávju című musiceljét, mely a Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiválján elnyerte a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza által A legjobb szórakoztató előadásért felajánlott díjat. 

Fafej-Capdelemn:Fotó-Bíró Márton
A VAJDASÁGI VENDÉGJÁTÉK PROGRAMJA
-december 3., 17:00 óra: Soltis Lajos Stúdió – Szabadkai Népszínház: Spiró György: Prah, r.: László Sándor
-december 3., 19 óra 30 perc: Jadran Színpad – Szabadkai Népszínház: Jimmy Roberts – Joe DiPietro: Ájlávju, r.: Puskás Zoltán
-december 4., 19:00 óra: Stúdió Terem – Újvidéki Színház: Gálovits Zoltán – Vass Richárd: Fafej
-december 5., 17:00 óra: Stúdió Terem – Újvidéki Színház: Spiró György: Prah, r.: László Sándor
-december 5., 19 óra 30 perc: Nagyterem – Újvidéki Színház: Jimmy Roberts – Joe DiPietro: Ájlávju, r.: Puskás Zoltán 

Prah:Fotó-Bíró Márton
SAJTÓVISSZHANGOK
„Szász Enikő  és Dukász Péter maga a Nő  és a Férfi. Mintha saját történetüket játszanák, mintha belőlük fakadna minden szó, mondat, gesztus.  Szász és Dukász belülről építkeztek, alakításuk kiemelkedő tehetségről, de egyben színészi műveltségről is tanúskodik. […]Mikor megérintik egymás kezét bizony torkomon akad a nevetés, kibuggyannak a könnyeim. És ez a két művész érdeme.” (Prah-hintés – avagy a főnyeremény drámája – Simon Judit, Erdélyi Riport) 
„Puskás ízléssel, kellő teatralitással, jó tempóban és pontosan  kidolgozva vitte színre e habkönnyű opust. Borbély B. Emília, Éder Enikő, Kiss Attila és Molnos András Csaba fölényes szakmai biztonsággal abszolválja a zenés színházi feladatot. Jól énekelnek, néhány gesztussal képesek figurát felvázolni és  jellemezni, bírják energiával az alakváltások sorát.” (Megy-e a koton a lazagnához? – Nánay István, Kisvárdai Lapok 2010) 
„Vass Richárd színművész kifogástalan technikájú előadásban, Fafej megteszi az utat a nemlétből, a semmiből a valóságos világba úgy, hogy a néző elé tárja, holmi görbe tükörként a mindenkori kisember porszemnyi létét, aki Fafejhez hasonlóan, akarat nélküli bábként, idegen akarat vak, engedelmes eszközeként, a távlatok nélküli létezés, és a kietlen  világ kereteit fogadja el. Lázadás nincs, a tisztítótűzszerű lángok sem biztosítékai a megújulásnak, csupán a fizikai létében veszélyeztetik a főhős épségét.” (Fafej, avagy a szerethető bábu – Makkai Zoltán, Heti Új Szó)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...