2010. november 7., vasárnap

Egy őrült naplója – az évad negyedik bemutató előadása Kolozsváron

Egy őrült naplója – az évad negyedik bemutató előadása Kolozsváron


Kedden, november 9-én este 8 órától újabb bemutató előadással várja Önöket a kolozsvári színház, ezúttal a Tranzit Házban: Gogol monodrámáját, az Egy őrült naplóját Tom Dugdale, fiatal amerikai rendező viszi színre. Gogol, akit a Holt lelkek megjelenése után a korabeli kritika „orosz Homérosznak” nyilvánított, személyes élményeiből merített a dráma megírásakor: az otthontalanság, a nagyvárosi lét lelket és ábrándokat felőrlő állapotából.
 „Számomra Gogol szövege nem is annyira az őrületről, sokkal inkább az ürességről szól – az emberi vágyról, amely kitöltené ezt az ürességet, hogy egészen pontos legyek. Mi más lenne a célunk, ha nem az, hogy kitöltsük a teret, úgy a valóst mint a képzeletbelit. Ezért élünk.” – nyilatkozta az előadás rendezője, Tom Dugdale.

Popriscsin szerepét Viola Gábor, társulatunk újonnan szerződtetett színésze alakítja, akit korábban a Lüszisztraté, avagy a nők városa című előadásban láthatott a kolozsvári közönség. Sophie szerepét Kántor Melinda alakítja.

Tom Dugdale
1981-ben született, a Dartmouth College-ben és a Manhattan School of Music-ban tanult, majd 2010-ben szerzett diplomát a University of California, San Diego egyetem rendező szakán. Legutóbbi rendezései: A.P.Csehov: Sirály, William Shakesperare: Ahogy tetszik és Benjamin Britten operája, a Lukrécia elrablása.
Az Egy őrült naplója című előadás díszlet- és jelmeztervezőji Carmencita Brojboiu és Tom Dugdale, ügyelő: Kerezsy Imola.

A stúdióelőadás időtartama: 1 óra szünet nélkül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...