2010. november 18., csütörtök

Különleges események az Új Színházban a hétvégén

Különleges események az Új Színházban
Különleges eseményeknek ad otthont az Új Színház ezen a hétvégén! November 20-án szombaton este a nagyszínpadon „darabtemetésre” kerül sor, Georges Feydeau-Maurice Hennequin: Fogat fogért című vígjátékát utoljára láthatja a közönség. 


Az Új Színház a szombat esti előadás teljes jegybevételét a rászorulóknak ajánlja fel! Illetve az előadás után Márta István igazgató és Csomós Miklós főpolgármester-helyettes egy adománygyűjtő urnát avatnak fel az Új Színház előcsarnokában, amelybe év végéig lehet az adományokat elhelyezni!
November 19-én és 20-án egy különleges, és nem mindennapi bemutatóra is sor kerül! A Pulzus Társulat az Új Színház közreműködésével, 19:15-től a színház művészbejárója előtti parkolóban mutatja be Fagy című előadását! Jevgenyij Griskovec „Tél” című művéből Baksa Imre és Markó Róbert készítette az előadás szövegkönyvét. Mivel szabadtéri előadásról van szó, ezért a „kötelező felszerelés” az időjárásnak megfelelő meleg ruházat és kiegészítők!
Bemutató: 2010. november 19-én és 20-án, 19:15 
FAGY
JEVGENYIJ GRISKOVEC „Tél” című művéből
fordította Tompa Andrea 
A PULZUS és az Új Színház közös produkciója 
SzabadTÉLI előadás az Új Színház művészbejárója előtti parkolójában
Kötelező felszerelés:az  időjárásnak megfelelő meleg ruházat és kiegészítők
Szereplők
Első katona: KROÓ BALÁZS
Második katona: TÓTH MÁTÉ
Angyalka: JELINEK ERZSÉBET 
Zene: CSIKI CSABA
Díszlet-jelmez: CSEH RENÁTÓ
Dramaturg: BAKSA IMRE és MARKÓ RÓBERT 
RENDEZŐ: BAKSA IMRE 
További előadások: december 2., 3., 16., 19.15 óra 
Te hogy bírod a hideget?
„Amundsen mondta, a sarkkörkutató, hogy a hideg az egyetlen dolog, amihez nem lehet hozzászokni.”
csillagos ég. küldetés. süvítő szél. kötelező olvasmányok. ónos eső. hősök. csípős hideg. álmok. fagypont. születésnap. teli hold. bomba. tejköd. cigaretta. hóvihar. bajuszka. köd szitálás. tűz. jégverés. griskovec. Fagy 
JEVGENYIJ GRISKOVEC az egyik legjelentősebb kortárs orosz drámaíró. Darabjaival mind a legátlagosabb nézőt, mind a legkifinomultabb ízlésű színházba járót is képes megszólítani. Valószínűleg azért, mert írásaiban a szereplők általában mint gyermeki beszélők nyilatkoznak meg, akik rácsodálkozva kiszolgáltatott létükre veszik tudomásul múltjukat, környezetüket. Griskovec személyes, közvetlen és egyszerű, minden teatralitást mellőzve az őszinteség újra felfedezője.
Tél című  darabja a 2000-es Arany Maszk Fesztiválon elnyerte a legjobb drámáért járó díjat. 
PULZUS Társulat:
Azt keresik, mi kelti életre azt a közös figyelmet, érverést, amelyből valóban közös aktus, vagyis színházi élmény születhet. Ha sikerül, akkor a PULZUS, amely Nézőkből, és Alkotókból álló társulás, elnyerte lét jogosultságát. Az előadás során olyan lüktetést szeretnének elérni, mint amit számos utas egyszerre érez a repülőgép felemelkedésekor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...