2011. május 7., szombat

Szakmai tanácskozás a zsűrivel az animációs filmekről

Szakmai tanácskozás a zsűrivel az animációs filmekről
2011. május 7. (SZTI) - A 42. Magyar Filmszemle harmadik napján, szombaton délután értékelte az öttagú zsűri az animációs versenyprogramot az Uránia Nemzeti Filmszínházban. 
A szemlére nevezett alkotásokat három főből álló szakmai grémium, Báron György kritikus, Féjja Sándor filmkutató, valamint Varga Csaba rendező bírálta előzetesen.
Báron György elmondta, nehéz volt a mindössze másfél órás hivatalos anyagot összeállítani, mivel több fél óránál hosszabb filmet is neveztek a mustrára. A versenyprogram mellett ezért három további animációs blokkot tekinthet meg a közönség, a magyar animáció mesterei sorozatot, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) diákjainak munkáit, valamint a gyerekfilmeket. Varga Csaba hozzátette, magas volt az alkotások színvonala, ugyanakkor nem látott kiemelkedő művet. A rendező szerint az elmúlt év magyar munkái az átlagos világszínvonal alatt maradtak. Általában szokás mondani – tette hozzá –, hogy a fiatalság elsöpri az idősebb korosztályt, de sajnos ez ebben a szakmában nem igaz, mert hiányzik a mély szellemi tartalom az újabb generációk filmjeiből.
A hivatalos versenyprogramot bíráló Radu Igazság szerint a legjobb viszont éppen az, hogy a magyar fiataloknak ott van a MOME, ami a festő szerint nagyon színvonalas animációs egyetem. Zsűritársa, Varga Balázs filmtörténész a versenyprogramot összefoglalva elmondta: az öt-tízperces művek legfontosabb közös tulajdonsága, hogy szerzői jegyeket hordoznak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...